Úgy is mondhatnánk hogy végre történt valami a faluban.Igaz a falunapot megelőző napokon szakadt az eső és mindenki sopánkodott
hogy elmarad a buli. Csodák csodája szombaton úgy sütött a nap hogy nem hittem a szememnek. Nyoma nem marad az előző napi
zivatarnak. Így utólag azért azt is megjegyzem hogy másnap azaz vasárnap és az azt követő napokban nem is láttuk a napot a sok felhőtől
és annyi eső esett hogy csak az maradt meg aki úszni tudott. De félre bú lássuk mi történt a 2002-es majosházi falunapon.
06-09 óráig Horgászverseny a kikötőnél
09-13 óráig Bográcsos Főzőverseny a kikötőnél
Nagyon finom ételeket főztek. A verseny győztese Bereczky Sándor aki birkapörkölttel kényszerítette a dobogó második fokára
Szabó Sándort . A polgárőrség a negyedik helyen végeztek a hat indulóból.
Az első díj egy bogrács volt a hozzá tartozó álvánnyal .
09-10 óráig DROG előadás
10-12 óráig Motorcsónak vízisport bemutató a Dunán
Ez egy igazán érdekes része volt a falunapnak hiszen már a bóják lehelyezésekor megjelent a vízirendőrség és megigérték hogy
aki itt motorcsónakázni mer azt 20.000,-Ft pénzbüntetéssel és két napi elzárással fogja súlytani . Igen jól szervezetten zajlott
az engedélykérelmezési része a dolognak. A viziparádé a bólyák összeszedésére korlátozódott. Remélem jövőre ügyesebbek lesznek a
szervezők.
Utóiratként jegyzem hogy részt vettem azon a gyűlésen ahol számon kérték a jegyzőtől hogy miért nem tudta elintézni az
engedélyeket . Nincs okom védeni a jegyzőt de , neki van igaza , hiszen ennek az engedélynek 60 nap az
elbírálási ideje és mint mindent ezt is az utolsó pillanatban adták ki mint megoldandó feladatot. Kevés volt rá az idő ,
viszont minden csónakbemutatóban érdekelt ember tudta is hogy nem kapták meg az engedélyt csak szerencsétpróbáltak .
Nem jött be !Nem olyan rossz gyerek a jegyző , csak meg kéne néha halgatni hogy mit mond . Néhányunknál kicsit többet
járt iskolába a tudásáért ! Ezért Ő a jegyző és nem TE vagy ÉN ! :)
09-12 óráig Gyermeksport vetélkedők a játszótéren (kerékpáros ügyességi,kosárlabda)
14 óra: Megnyitó
14.15-15 óráig Akrobatikus gladiátorok a kikötői színpadon
15-16 óráig Makra Pál gyermekműsora a kikötői színpadon
16-17 óráig Operettek a kikötői színpadon Leblanch Győző és Csonka Zsuzsa
17-18 óráig Magyar nótaest a kikötői színpadon Madarász Kati és Bokor János
18-18.30 : Dunavarsányi Majorette Együttes
18.30-19.15 Mc Haver együttes koncertje a kikötői színpadon
19.15-19.30 -ig ANNIE énekesnő műsora a kikötői színpadon
19.30-20.30-ig: Szalontánc csoport bemutatója a kikötői színpadon
Majosházi Néptánccsoport műsora a kikötői színpadon
Dunavarsányi Majorette Együttes